Nemzetközi Viselkedésterápiás Konferencia – beszámoló 1. rész

Múlt hétvégénk hosszúra nyúlt és sűrű volt, ám annál élvezetesebb: Szlovákiában jártunk egy nemzetközi állatorvosi viselkedésterápiás és állatjóléti konferencián. Csütörtökön kora reggel indultunk útnak Szabó Dóra kollégámmal, aki maga is előadóként vett részt az eseményen. Én pedig amolyan kibicként, hiszen sem állatorvosi, sem etológiai végzettségem nincsen, ugyanakkor a viselkedésterápiás, kiképzői rész hozzám is közel áll régóta űzött kutyás oktatói „hobbim” miatt. És azért hivatalos szakmámtól sem állt egészen távol a konferencia kínálata, mivel voltak előadások és poszterek genetikai, molekuláris biológiai témakörben is.

Az IVBM-et, vagyis a Nemzetközi Állatorvosi Viselkedési Találkozót (International Veterinary Behaviour Meeting) minden második évben rendezik meg. Idén szeptember 14. és 16. közé esett a kitűzött időpont, majd a konferencia három napját egy tanulmányi nap is követte 17-én, melyre külön lehetett regisztrálni. Mindehhez a szlovákiai Samorin városában nemrégiben felépített, modern rendezvény- és sportcentrum, az X-Bionic biztosította a helyszínt. Mivel Samorin a Duna mellett fekszik, így Budapestről autóval is könnyen eljuthattunk oda.

A konferencia a számos országból érkezett, sokféle területet képviselő meghívott, és beválogatott előadó az állatorvosi viselkedésterápiához és más, állati viselkedéshez kötődő kérdések igen széles skáláját ölelte fel. Meglepő volt számomra a felismerés, hogy külföldön milyen szinten kidolgozott állatorvosi viselkedésterápiás protokollok, megközelítések léteznek, melyek a viselkedési problémák integratív megközelítését hivatottak elősegíteni – a legjelentősebb európai szervezet az ECAWBM. Nálunk még nincs jól megalapozott hagyománya az állatorvosi viselkedésterápiának, de szerencsére akadnak jó kezdeményezések. A kutyakiképzés oldaláról ugyan már régebb óta elindult egy pozitívnak tekinthető irányvonal, ugyanakkor állatorvosi rálátás nélkül az oktatók számára sok esetet igen nehéz, szinte lehetetlen megoldani. Tény: hazánkban egyelőre kezdeti stádiumban van annak a szakértői rétegnek a formálódása, mely képes a házikedvencek (vagy akár más állatok) viselkedési problémáit az orvosi-etológiai-tréneri aspektusok együttesén keresztül, integratív módon szemlélni, és kezelni. Így különös érdeklődéssel voltam jelen a konferencián.

Mindent végighallgatni ugyanakkor nem is lett volna lehetséges, mert a viselkedésterápiás szekció és az állatjóléti szekció prezentációi javarészt egy időben, egymással párhuzamosan zajlottak, két külön teremben. Közös pontot egyrészt a poszterszekció jelentett, melyet egységesen az egyik előadóterem melletti közösségi térben alakítottak ki. Másrészt volt pár előadás, melyeket mindkét szekció keretei között tartottak, és ilyenkor az eredetileg csak a viselkedési szekciót befogadó terem jócskán megtelt.

A továbbiakban a viselkedési szekció előadásairól, illetve a közös előadásokról tudok beszámolni, mivel ezek az előadások számomra valamivel érdekesebbnek tűntek, így ezekre ültem be. Ugyanakkor az állatjóléti szekció is érdekes, és nagyon is időszerű témákat taglalt.

Csütörtök 1. blokk

A  viselkedési szekcióban a csütörtöki nap már önmagában is változatos prezentációkat kínált. A reggeli blokk előadói a menhelyi kutyák viselkedési tesztjeiről, rehabilitációjáról és az ehhez szükséges feltételek megteremtéséről tartottak érdekes beszámolókat.

A témát Barbara Schoening nyitotta, aki két előadást is tartott. Első előadásában a menhelyeken élő kutyák temperamentumának, elsősorban agresszióhajlamának objektív felmérési lehetőségeiről beszélt. Érdekes volt, az ezt követő, amerikai előadó (Janis Bradley) előadása, mely sok szempontból szöges ellentétben állt az előzőleg elhangzott eredményekkel, hangsúlyozva, hogy gyakorlatilag nem létezik, és talán nem is létezhet az állatotthonokban élő kutyák viselkedését objektíven, összehasonlítható módon jellemezni és jósolni képes teszt. Véleményem szerint a látszólagos ellentmondás hátterében több ok is állhat, melyek közül valószínűleg fontos megemlíteni, hogy a két előadó valójából más szinten vizsgálta a kérdést: míg Barbara egy konkrét kutatás eredményeiről számolt be, melyben 2000 és 2016 között tesztelt 850 kutya eredményeit összegezték, addig Janis magasabb perspektívából, inkább teoretikus szinten szemlélte az USA-ban eddig elvégzett, hasonló jellegű kutatások összehasonlíthatóságát.

Szintén nagyon érdekes volt, és megint csak sok tanulsággal szolgálhatna magyar viszonyokra levetítve, amiről a további előadók meséltek, beleértve Barbara második prezentációját is: a menhelyi és agresszióproblémás kutyák veszélyességi kategorizálásáról és ennek megfelelő, célzott rehabilitációs rendszer kidolgozásáról. A németországi kutatás eredményei szerint, melyben 300 menhelyi kutya rehabilitációját összegezték, az állat viselkedésének megfelelő javulásához elengedhetetlen az állatorvos, a viselkedési tanácsadó és a gazda (vagy menhelyi gondozó) szoros együttműködése, valamint az orvosi, szociális és pedagógiai aspektusok együttes alkalmazása. A magyar kutyás oktatók számára jól ismert jelenségre is mutatott példát videós demonstrációval: egy szakértői szem számára egyértelműen krónikus fájdalmat mutató ridgebackről, mely úgy élte le addigi életét, hogy gazdái teljesen normálisnak tartották a fura mozgását és viselkedését, egészen addig, amíg ez agresszióproblémát nem idézett elő. Emiatt is nagyon fontos az aktuális és leendő kutyatulajdonosok megfelelő oktatása. A bemutatott terápiás program eredményeként egyébként komoly sikerekről számoltak be: a korábban agresszióproblémásnak minősített 300 kutya 87%-át sikeresen gazdához juttatták, és később nem volt velük probléma. Mindössze az esetek 8%-ában volt sikertelen a terápia, összességében pedig 1.64-ről 1.39-re csökkent a kutyák átlagos agresszió-szintje. Ez utóbbi adat megértéséhez tudni kell, hogy az agresszivitást egy számos elemből álló (ember elleni és kutyák elleni agressziót is vizsgáló) viselkedésteszt-sorozattal mérték föl kezelés előtt és kezelés után, és a pontozás 1-től 6-ig történt a mért agresszió szintjének megfelelően, 6-ossal jelezve a legsúlyosabb eseteket, azokat a kutyákat, melyek egy-egy szituációban fenyegető megközelítés nélkül is harapási szándékot mutattak. Mindez egyrészt rámutat, hogy a tesztkörülmények között még így is átlagosan viszonylag alacsony agressziót mutattak a kutyák.

A kutyák jelzéseinek és agressziójának megértése és mérése fontos kérdés az állatotthonokban.

Szintén ebben a blokkban Marta Calcerrada a kutyák hosszú távú menhelyen maradását befolyásoló faktorokat elemezte, míg Maria Cristina Osella arról számolt be, miként dolgoztak ki egy olasz állatotthonban a különböző veszélyességi kategóriába sorolható kutyák biztonságos kezelését és szükséges rehabilitációját lehetővé tevő rendszert. Nekem nagyon tetszett például, hogy a kutyákat színkódokkal jelölték meg, és az adott kódtól függött, hogy az állatotthon mely munkatársai foglalkozhattak, és milyen szinten, a kutyával.

Csütörtök, 2. és 3. blokk.

A nap további előadásai már kifejezetten állatorvosi-viselkedési témákat öleltek fel, elsősorban a szorongásos viselkedések különböző irányú kezelési lehetőségeiről, valamint egészségügyi hatásaikról, hangsúlyozva az integratív szemlélet szükségességét. Ugyanakkor érdekes színfoltot jelentett a palettán a lavinamentő kutyák kereső viselkedését vizsgáló kutatás, melyről Diverio Silvana számolt be.

A blokk kiemelt előadását Barbara Sherman tartotta, általános összefoglalót adva arról, milyen pszichofarmakológiai megközelítések lehetségesek a kutyák és macskák szorongásos viselkedéséinek enyhítésére. Előadása újból rávilágított, hogy külföldön milyen komoly háttere van a tudatos állatorvosi / viselkedésterápiás megközelítésnek, melynek egyik jelentős képviselője az észak karolinai intézmény is, ahonnan Barbara érkezett. Ő nem sokkal később egy második, rövidebb prezentációt is tartott, immár arról, hogy miként lehet az állatorvosi rendelőkben várakozó kutyák szorongását enyhíteni egy egyszerű viselkedés-módosítási protokollal. A két előadás együttesen jól szemléltette az egész konferencia szemléletét a gyógyszerészeti és viselkedési segédeszközök adott szituációnak megfelelő, tervezett alkalmazása szükségszerűségéről. A továbbiakban a terület számos más elismert szakembere is beszámolt eredményeiről, így többek közt megtudhattuk, hogy milyen feromon-terápiás, illetve viselkedésmódosítási módszerek segíthetik a kisállatok utazási izgalmának enyhítését, beleértve egy nagyon könnyen alkalmazható, szájnyálkahártyára kenhető készítményt is (Sileo), melynek fő hatóanyaga a dexmedotomidin. Ennek alkalmazhatóságáról két előadó, Marta Amat és Mira Korpivaara is igen pozitívan számolt be.

Az ilyen kezelések alkalmazása azért is lehet nagyon előnyös, nem csak viselkedési szempontból, hanem az állat egészségére nézve is, mert egyre több kutatás mutat rá, hogy a kóros szorongás, vagy bármilyen más viselkedésprobléma – az emberekhez hasonlóan – az állatokat is hajlamosíthatja bizonyos betegségek kialakulására. Ezzel kapcsolatos eredményekről számolt be Muriel Marion, aki kutatócsoportjával azt vizsgálta, milyen kapcsolat lehet a szorongás és a krónikus gyomorproblémák között, valamint Maya Braem, aki kérdőíves statisztikai felmérést ismertetett a viselkedési problémák és különböző betegségek közti lehetséges összefüggésekről.

Csütörtök 4. blokk

Ez a szakasz sok érdekességgel szolgált számomra. Az előadások ugyanis kivétel nélkül macskákról, azok viselkedési problémáinak felméréséről és lehetséges kezelési módjairól szóltak. Kutyás oktatói szemmel számomra is újdonságnak számított a macskák összetett szociális viselkedésének pár aspektusa (például, hogy hogyan képesek a pszichikai nyomást gyakorolni a másikra csupán a helyezkedésükkel, jelenlétükkel is), illetve az azzal való szembesülés, hogy a modern társadalmakban a macskatartók is egyre több viselkedési problémával (a természetesnek mondható kaparástól kezdve a súlyos agressziós problémákig) szembesülnek, elsősorban azért, mert a macskák bekényszerülnek a lakásba, mint kizárólagos élettérbe. A prezentációkban vázolt esetek jelentős részében a terápia részét képezte a szabad kijárás biztosítása is. Minderről elsőként az Egyesült Királyságból érkezett Sarah Heath mesélt részletesen, aki nem mellékesen az első IVBM konferenciát szervezte, pontosan 20 évvel ezelőtt. Előadásában az egy háztartásban élő macskák közti feszültségek megoldási lehetőségeit mutatta be, több esettanulmányon keresztül. A kutyás példákhoz képest talán az jelentette a fő különbséget, hogy a macskáknál elsősorban az élettér megváltoztatásával lehet pozitív eredményeket elérni, ott kevéssé tűnik jelentősnek a gazda és állat közti interakció, illetve a tréning szerepe (bár ez talán nem annyira meglepő a macskákról kialakult klasszikus kép alapján sem…).

Ahogy a macskák is egyre szorosabban lesznek részei az emberi környezetnek, náluk is kialakulhatnak korábban nem ismert viselkedésproblémák. (A képen olasz “kollégánk”, Kiki látható)

Ezzel szemben a Spanyolországban végzett kérdőíves felmérés szerint, melyet Natalia Bulgakova prezentált, igenis lehet szerepe a gazda-cica közti kötődésnek a viselkedésproblémák kialakulásában, illetve a gazda által megélt kötődés azt is befolyásolhatja, mennyire tolerálja az állat problémás viselkedéseit, és vice versa, vagyis a problémás viselkedések csökkenthetik a gazda által érzékelt kötődést, ami valószínűbbé teszi a macskától való megválást.

Az ilyen, rendkívül zavaró viselkedési problémák közé tartozik a macskák kaparó viselkedése, mellyel komoly esztétikai károkat okozhatnak a bútorokban. Valerie Tynes előadásában erre kínált egy lehetséges megoldást, egy feromon-alapú készítmény (Feliscratch) és megfelelően elhelyezett kaparófák együttes alkalmazásával. A kutatás eredményei szerint a mesterséges feromonnal az esetek jelentős részében sikeresen átirányítható volt a macskák kaparó viselkedése a megfelelő céleszközre (mely, mint Sarah Heath előadásából korábban kiderült, ideális esetben kötélfelszínű kaparófa).

A csütörtöki napot, a tervezett program apróbb módosulásával Gary Landsberg előadása zárta, aki a Fear Free kisállat-kezelési metodológia előnyeiről beszélt, majd felvázolta az általuk indított, állatorvosok számára nemzetközileg elérhető Fear Free képzéseiket. (Melyekre az IVBM résztvevői kedvezményt is kaptak.) A metodológia lényege, hogy az állatorvosokat tanítják meg, milyen eszközökkel tudják kezelni a kisállatok szorongását a rendelőben, illetve más körülmények között. A bemutató természetesen nem árult el sok információt minderről, ugyanakkor a megfelelően alkalmazott jutalomfalatok „varázserejét” – nem meglepő módon – kihangsúlyozta. 🙂

folytatjuk

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *