Az eutanázia és a gyász feldolgozása

Az eutanázia és a gyász feldolgozása

“Korábban azt hallottam, a kutyák jelzik, mikor felkészültek az elmúlásra. Hát Luluval nem így történt! De betegsége miatt mégis meg kellett tennünk… Még hetekkel később is hallgatóztam, mikor kezd el nyüszíteni a fájdalomtól. Kirándulótársaimmal próbáltam inkább a régi szép emlékeket felidézni. Emlékül egy fotóalbumot is összeállítottam. Ez segített. Ma már tudom, helyesen döntöttem.”

A családi kutyákat legtöbbször a legjobb barátjuknak vagy családtagjuknak tekintik a gazdák. Egy társállat elvesztése nagy fájdalommal jár, gyászolása pedig teljesen normális és természetes. Az együtt töltött évek során gazda és kutyája közt erős kötődés alakul ki, amely egymás társaságának kölcsönös megbecsülésén alapszik. Mikor e kötelék a kutya halála miatt egyszer csak megszakad, a gazdának és a családjának  időre van szüksége, hogy hiányát feldolgozza. A gyász gyakran nagyobb, mint egy idős családtag elvesztésekor, mert aki gyereknek tekintette a kutyát, az elvesztését is ekként éli meg – a gyerek elvesztésének feldolgozása pedig köztudottan az egyik legnehezebb lelki feladat.

Sokakat azonban a gyász érzése már jóval korábban megkörnyékez. Ez gyakran úgy kezdődik, hogy felismerjük: kedvencünk élete elkerülhetetlenül a végéhez közeledik. Habár még több hónap vagy év állhat előtte, mégis kicsit rosszul érezzük magunkat közelgő elvesztése miatt. Előfordulhat, hogy bizonyos mértékig már ekkor hiányolni kezdjük társunk korábbi, aktívabb személyiségét.

Az ilyen előzetes gyász feldolgozása még nehezebb, mivel ezidőtájt fájdalmas, de felelősségteljes döntéseket is meg kell hoznunk. Meddig próbáljuk kezeltetni kedvencünk betegségeit, mennyi időt tudunk áldozni a gondozására, és mikor érdemes elgondolkodni az eutanázia lehetőségén? Legyünk-e jelen az altatás során, illetve mit tegyünk társunk maradványaival? Ha ekkor nem sikerül egy önmagunkkal és a helyzettel összhangban levő álláspontot kialakítanunk, később újra és újra felmerül majd, vajon helyesen döntöttünk-e. Tehát a lelki felkészülés és az előzetes szervezés sokat segíthet abban, hogy a később felmerülő kétségeink ne zavarjanak a gyászban és az emlékezésben. Legyünk előrelátóak és kérjük ki állatorvosunk tanácsát! Manapság egyre inkább az állatorvosi praxis részévé válik, hogy ne csak az állatok jólétét biztosítsák, hanem a gazdák számára is szakszerű érzelmi támaszt nyújtsanak.

Személyiségtől és a körülményektől függően a gyász és a hiányérzet különböző érzelmekkel keveredhet, melyek eltúlzott megnyilvánulása jelentősen hátráltathatja a lelki seb gyógyulását. Bűntudatot vagy haragot érezhet az, aki magát vagy mást okolja társa (túl korai) elvesztéséért vagy (túl hosszú) szenvedéséért. Mások nem képesek elfogadni, hogy korábbi hű társuk többé nincs velük és már nem köszönti őket nap mint nap ugyanazzal a lelkesedéssel. A depresszió természetes velejárója a gyásznak, de ha miatta elvész a motiváció és az energia, csak nehezebb lesz feldolgozni a történteket. Fontos azonban, hogy őszintén felvállaljuk az érzelmeinket, mert csak önmagunkat megértve tudunk felülkerekedni rajtuk. Először el kell ismerni érzéseinket, hogy megvizsgálhassuk, mennyire indokoltak az adott helyzetben. Az sem sokat segít, ha egyszerűen megpróbálunk nem gondolni rá, vagy nem fejezzük ki a bánatunk. Inkább emlékezzünk a szép időkre! Beszéljünk róla olyasvalakivel, aki megérti érzéseinket! Így könnyebben beláthatjuk, mit is jelent számunkra társunk elvesztése, illetve más perspektívából láthatjuk a helyzetet.

Arról, hogy érdemes-e új kutya beszerzésével csillapítani a hiányérzetet, megoszlanak a vélemények. Noha nyilvánvalóan a gazda személyiségétől és a kapcsolat jellegétől is függ, de általában nem ajánlatos azonnal másik kutyát befogadni. A kötelék elszakadásának feldolgozásához időre van szükség, mielőtt egy másik barátság kialakulhatna. Ha viszont több kutyát tartunk, a túlélők jelenléte sokat segít a hiányérzet leküzdésében, valamint eszünkbe juttatják közös emlékeinket is hosszú sétákról, játékról és tréningekről. Akkor vegyünk magunkhoz új társat, ha már túltettük magunkat a fájdalmon, és készen állunk egy újabb tartós, szeretetteljes kötődés kialakítására. Hisz lényegében erről szól a társállatok tartása!

Eutanáziával foglalkozó sorozatunk első része a döntés meghozatalához nyújt szempontokat . A második részben a felkészüléshez adunk tanácsokat. A harmadik részben Dr. Czeibert Kálmán állatorvos ismerteti, hogyan zajlik az eutanázia. 

Kutyák öregedésével kapcsolatban kutatás zajlik az ELTE Etológia Tanszékén. További információ: Szenior Családi Kutya Program

 

Forrás:

http://www.pet-loss.net/

http://www.pet-loss.net/euthanasia.shtml

Morris, Patricia. “Managing pet owners’ guilt and grief in veterinary euthanasia encounters.” Journal of Contemporary Ethnography 41.3 (2012): 337-365.

 

One Comment

  1. A kérdés, jelen legyünk e kedves kutyánk, cicánk, stb altatásánál remélem költői …
    Ez a minimum, mint ahogy az is, hogy a lehető legkisebb stessznek tegyük ki őt, aki búcsúzik, aki gondolkodás nélkül az életét adná értünk. Nem érdemli meg egy élethossz szolgálata után, hogy bevigyük valahova, páni félelemben, mert nem tudja mi fog történni és valaki kioltsa az életét, ki tudja milyen módon, mert ugye nem vagyunk jelen, hogy vigyázzunk rá, pont a végső órán!
    Nem a mi lelkünk a fontos, az ő lelke, mert érzi, hogy nincs tovább, ha nem is tudja megfogalmazni. Sajnos tapasztalatból ismerem a helyzetet, több kutyusomnak kellett segíteni és lehet, hogy még kerülök ilyen helyzetbe, de ahogy a családtagomat se hagyom egyedül ilyenkor, úgy az állataimat se. Mert megígértem nekik, amikor magamhoz vettem őket.
    Ők se hagynának egyedül, ebben biztos vagyok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *