A kutyafélék arcszínmintázata és nézési viselkedése közti kapcsolat

A kutyafélék arcszínmintázata és nézési viselkedése közti kapcsolat

Japán kutatók kutyafélék közé tartozó fajok arcszínmintázatát hasonlították össze, a tekintetjelre fókuszálva, és keresték az összefüggéseket az arcszín és a társas, illetve a vadászat közbeni viselkedés között, hogy megbecsüljék a mintázat funkcióját.

Az állatok arcának morfológiája és színmintázata, különösen a szemek körül, arra utal, hogy ezek számos tekintetjelhez köthető adaptív funkciót szolgálnak, melyek megkönnyítik más állatok tekintetirányának észlelését. Kobayashi és Kohshima (1997, 2001) megállapította, hogy az ember nagy területű, pigmentáció nélküli, fehér ínhártyája fokozza a tekintetjelzést a fejlett tekintetkommunikáció során, tehát az embereknek úgynevezett „tekintetjelző szeme” van, míg a legtöbb főemlősnek „tekintetálcázó szeme” van, mely a pigmentált ínhártyával álcázza a tekintetjelet.

Hasonlóan az emberekhez, a szürke farkasoknak (Canis lupus) is olyan arcszínmintázata van, melyen a tekintet iránya könnyen azonosítható. Ez más kutyaféle esetében gyakran nem így van, például a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) tekintetének iránya nehezen azonosítható a szemek körüli sötét arcszín miatt. Ha az arcszínmintázat kapcsolatban van a tekintetkommunikációval, akkor a tekintetjelző arccal rendelkező fajok várhatóan hosszabb ideig mutatnak nézési magatartást, mint a tekintet-álcázó fajok.

A nézési magatartást úgy definiálták, mint egy viselkedést, mely során egy állat testtartását megtartva fixálja az arcának irányát egy másik állatra több mint 1 másodpercig. Szintén vizsgálták az „arc-elfordító” viselkedést, mely során egy állat az arcát elfordítva tartja a többi állattól azok társaságában több mint 1 másodpercig.

A jelen tanulmányban 25 kutyafélék közé tartozó faj arcszínmintázatát hasonlították össze a tekintetjelre fókuszálva. Elemezték a kapcsolatot az arcszínmintázat és a társas, illetve a vadászat közbeni viselkedés között, hogy megbecsüljék a kutyaféléknél az arcszínmintázat funkcióját. Azt várták, hogy a tekintetjelző arccal rendelkező fajok hajlamosak arra, hogy csoportban éljenek, és/vagy csoportban vadásszanak, melyek kommunikációs igényei nagyobbak lehetnek, mint az egyedül vagy párban élő és/vagy egyedül vadászó fajoké. A fajtársakra irányuló tekintetjelzések intenzitásának összehasonlítására a színkontrasztot mérték az arc öt szemkörüli része között, feltételezve, hogy a kutyaféle fajok színlátása nagyon hasonlít az emberi deuteranopiára (a zöld szín érzékelésének hiánya) (Neitz et al. 1989, Miller&Murphy 1995).

Négy színkontraszt-értéket számoltak, mint tekintetjel-indexet: a szivárványhártya (4) és pupilla (5) közti kontrasztot, mint a pupillahelyzet láthatóságának indexét; a szivárványhártya (4) – szemhéjszél (3) kontrasztot; a szem körüli szőrzet (2) -szemhéjszél (3) kontrasztot; valamint a szem körüli szőrzet (2) és az arc szőrzete (1) közötti kontrasztot, mint a szemhelyzet láthatóságának indexét. A négy kontraszt-index alapján az állatok három csoportba voltak sorolhatók: A-típusú arcúak (a legintenzívebb tekintetjelző arc, melyben mind a pupilla helyzete, mind a szem helye az arcon tisztán látható), B-típusú arcúak (közepesen tekintetjelző arc, melyen csak a szem helyzete látható) és C-típusú arcúak (jellegzetes tekintet-álcázó arc, melyen mind a pupilla, mind a szem helyzete nehezen kivehető).

Összehasonlították három, különböző arcszínmintázattal rendelkező faj nézési magatartását: a szürke farkast (A-típus), a sivatagi rókát (B-típus), és az erdei kutyát (C-típus). Mind a három faj több mint három egyedből álló csoportban él a szaporodási időszakon kívül is. A megfigyeléseket mindig az adott faj szaporodási időszaka alatt végezték, amikor az állatok hajlamosabbak a fajtársak közötti kommunikációra, mint a szaporodási időszakon kívül.

Az A-típusba tartozó arcok világos színű szivárványhártyája a tekintetjel legfontosabb aspektusa a kutyafélék arcszínmintázatában. Ez a nagy kontraszt a szivárványhártya és a pupilla sötét színe között láthatóvá teszi a pupilla helyzetét a szem körvonalán belül. Mivel a szem körvonalának legtöbb részét lefedi a szivárványhártya és az ínhártya területe igen kicsi minden kutyaféle fajban, a világos színű szivárványhártya növeli a tekintetjelet, ahogy az embernél a fehér ínhártya kiemeli a sötét színű szivárványhártya helyzetét a szem körvonalán belül. Ezenkívül, mivel a szemhéjszél sötét színű volt az összes tanulmányozott fajban, a világos színű szivárványhártya szintén erősen kontrasztos a szemhéjszéllel, így a szem helyzete látható az arcon. Ezzel szemben a B- és C-típusúak sötét színű szivárványhártyája kevésbé kontrasztos a pupillával és a szemhéjszéllel, így csökkentve a tekintet jelét.

Az A-típusba tartozó fajok között több a csoportban élő, mint magányosan vagy párban élő, a B-típusba tartozó fajok között pedig több a magányos vagy párban élő. A csoportosan vadászó fajok aránya magasabb az A-típusúak között, a magányosan vadászó fajok aránya pedig a B-típusúak között magasabb. A szürke farkasok többféle testhelyzetben mutatnak nézési viselkedést, mint a sivatagi rókák vagy erdei kutyák. Különösen a mutató testtartást nem figyelték meg a sivatagi rókák és az erdei kutyák körében. A mutató testtartás a szürke farkasokra és a kutyákra jellemző viselkedés (Goodmann et al. 2002).

Az arcszíntípus és a társas, illetve a nézési viselkedés közti kapcsolat arra utal, hogy az A-típusba tartozó kutyafélék a tekintetjelen keresztül adaptálódtak a vizuális kommunikációhoz. Az a tény, hogy az A-típusú arccal rendelkező vizsgált fajok hajlamosak voltak csoportban élni, arra utal, hogy a tekintetjelet a csoporttagok közti kommunikációra használják, mivel nagyobb az igény a kommunikációra a csoportban élő fajok esetében, mint a magányosan vagy párban élő fajoknál. A csoportban vadászó fajok szivárványhártyája lényegesen világosabb, mint a magányosan vadászó fajoké. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy számos ilyen faj tekintetjeleket használ a kommunikációra a csoportos vadászat során, bár szignifikáns összefüggést az arcszíntípus és a vadászviselkedés-típus között nem találtak.

A dél-amerikai kládba tartozó erdei kutyák kivételesek a C-típusúak körében, mert hajlamosak a csoportos életre és a csoportos vadászatra, a tekintetjel helyett feltehetően elsősorban akusztikus jelzéseket használnak a kommunikációra (Zuercher et al.  2004). A fogságban tartott erdei kutyák gyakran vokalizálnak, ellentétben a fogságban tartott farkasokkal, akik szinte sohasem adnak ki hangot. Tehát azok a B- és C-típusba tartozó fajok, melyek hajlamosak a csoportban való életre, valószínűleg akusztikus jelzéseket vagy más vizuális jelet használnak a tekintetjelek helyett elsődleges kommunikációs jelzésként.

A nézési viselkedés maximális hossza sokkal tovább tartott a szürke farkasoknál (30 mp), mint a sivatagi rókánál (8 mp) és az erdei kutyánál (6 mp). Az, hogy a leghosszabb nézési időt a farkasoknál figyelték meg, szintén arra utal, hogy az A-típusú arc a kutyaféléknél a tekintetjelen keresztül adaptációként szolgálhat a vizuális kommunikációra. Arc-elfordító viselkedést mind a három fajnál megfigyeltek, ami arra utal, hogy a tekintetjel mindegyik faj esetében fontos, legalábbis közvetlen közelségben. Azonban a hosszában és a gyakoriságában nem volt szignifikáns különbség a fajok között.

A szürke farkasnál a nézési viselkedés az ember irányába (átlagosan kb. 0,5 mp) rövidebb volt, mint amit a fajtársak irányába megfigyeltek (átlagosan 3,32 mp) egy tanulmányban (Miklósi et al. 2003). Ezek a tények arra utalnak, hogy a farkasok főként a fajtársak közti kommunikációra használják a tekintetjeleket. A háziasított kutyák, melyek fajtársak közötti tekintetkommunikációjának genetikai alapja közös a farkasokkal, szintén képesek megérteni más kutyák és emberek tekintetjelzéseit (Fox 1971, Miklósi et al. 1998, 2003). A nézési viselkedés időtartama az ember irányába hosszabb volt a kutyák esetében (átlagosan kb. 1 mp), mint a farkasok esetében (átlagosan kb. 0,5 mp) (Miklósi et al. 2003). Ez azt sugallja, hogy a háziasított kutyák, melyek hosszabb nézési viselkedést mutatnak az emberek irányába, azokra kommunikációs partnerként tekintve, mesterségesen lettek kiválasztva. A kutyákban azonban az arcszínmintázat a domesztikáció során elég sokszínűvé alakult a mesterséges szelekció következtében.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kutyafélék arcszínmintázata kapcsolatban áll a tekintetkommunikációjukkal, és, hogy a szürke farkasok használják a tekintetjelet a fajtársak közötti kommunikációban. Így ez a tanulmány egy új perspektívát nyújt a kutyafélék morfológiájára és kommunikációjára irányuló jövőbeni kutatásoknak.

Írta: Bognár Zsófia

Forrás: Ueda et al. (2014) A Comparison of Facial Color Pattern and Gazing Behavior in Canid Species Suggests Gaze Communication in Gray Wolves

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *